Fesztiváli hírlevél, amely az aktuális eseményekről és a programokról tájékoztat az egész év soránt.
A bor mint szimbólum
A bor kultúrtörténetéből
A szimbólum a görög ismertetőjel, bélyeg, jegy jelentésű szóból származik, eredetileg a felismerést elősegítő valamely jel volt, egy kettévágott tárgy, amely egymásba illesztése és illése volt hivatott igazolni jogos tulajdonosát. Később már általánosabbá vált, elterjedt az irodalom, de a mindennapi nyelv területén is.
A szimbólumok története egyidős az emberiséggel. Erről tanúskodnak már az őskori barlangfestmények, kisplasztikák és rejtélyes kőmonolitok is. Mindenki számára jól felfejthető szimbólumok világában élünk, egész életünket és gondolkodásunkat hálózzák be azok.
A bor szimbólum
A bor a szőlő levének erjesztésével készült ital. Életelixír, a halhatatlanság itala; az igazság (in vino veritas), a vidámság és a termékenység szimbóluma. A „föld vére”, az életerő, az emberfölötti energia kifejezője. Tűzként és vérként is értelmezhető. A bor és a víz mint Nap és Hold, tűz és víz, az univerzum két nagy hatalma. Jelképezik az isteni és emberi természet összeolvadását vagy az emberivel láthatatlanul összekeveredő istenit.
A bor és a kenyér az ember kiegyensúlyozott munkájának és mezőgazdasági tudásának terméke. A maszkulin bor és a feminin kenyér, a folyékony és a szilárd, az istenség és az ember egysége. A bor az isteni elragadtatás, a kenyér a feltámadó és meghaló lélek látható megnyilvánulása.
Bor az ókorban
Az antikvitásban a bor Dionüszoszhoz kapcsolódik: az ő vére, a halhatatlanság elixírje (Dionüszosz-Bakkhosz/Liber-Bacchus). Részegítő erejét az istenség általi megszállottság megnyilvánulásának tulajdonították. A Dionüsziákon a jókedv mámorából mint a halál szakadékából való újjáéledésben bíztak. Varro így összegzi a bor értékeit: „bajűző, búfeledtető orvosszerünk, (vidámság magvetője, édes iskola,) a társaságot összeforrasztó erő” (Szatíra-töredék).
Dionüszosz a bor és mámor megtestesítője »
Bor és a biblia
A Biblia szerint Noé készített elsőként bort. Az áldozás egyik eleme: Melkizedek Ábrahámnak kenyeret és bort visz, amely keresztény értelmezésben az eucharisztia előképe. 
A héberben a „bor” (jájin) és a „misztérium” (szod) szavaknak ugyanannyi a számértéke: 70. Az öröm jelképe; az isteni adományokra utal: „Bevezet a borok házába”. Ugyanakkor, mivel részegséget okoz, eltévelyedés, amellyel Isten az embereket sújtotta. A Jelenések könyvében a „kicsapongás tüzes bora” az erkölcsi romlottság kifejezője.
A bornak az Újtestamentumban az Utolsó vacsora jelenetében van a legfontosabb szerepe. A bor és a kenyér szentsége Krisztus kettős természetét és áldozatának emlékét jelzi. A kereszténység legnagyobb misztériuma nyilvánul meg a borban és az ostyában. Órigenész szerint a bor a Szentlélek, a Bölcsesség és az Igazság.
Bor a művészetekben
Számos művészeti alkotásban megjelenik. A költészetben kialakult a bort magasztaló lírai műfaj, a bordal, amelynek legjelesebb képviselői a görög Alkaiosz és Anakreón, a perzsa Omar Khajjám és Háfiz, a kínai Li Táj-po (az eredeti kínaiban általában nem szőlőborról van szó, hanem gabonapálinkáról, bár a Kr. e. II. sz.-tól itt is ismert volt a szőlő).
A magyar irodalomban az egyik legismertebb bordal Vörösmarty Keserű pohár c. verse. Baudelaire-nél „szent mag, ambrózia, az Örök Kezeké, s nászunkból boldogan kisarjad a Poézis” (A bor lelke). Adynál a művészi tehetség, a poétikus hajlam szimbóluma (A fekete zongora). Kosztolányi Kenyér és bor címmel jelentetett meg kötetet, amikor maga is krisztusi korba lépett. A Boldog, szomorú dal kezdősorában megjelenő kenyér és bor az életben megjelenő anyagi és spirituális javak szimbóluma. Hamvas Béla A bor filozófiája c. írásában a bor a spirituális esszencia, az életöröm, a derű megtestesítője.
