A magyar bor szó története

A bor kulturtörténetéből

A magyar bor szó történeteA magyarság azon ritka népek egyike, amelynek saját szava van a bor megjelölésére. A legtöbb európai népnek nincs saját szava, a bor szót a latinból (vinum) vették át: win, wine, vin, vino, vina, amelyek eredete az ógörög oinos, szintén bort jelentő szóra vezethető vissza.

Bor szavunkban csodálatos, misztériumokkal teli világ rejtőzik.

A bor szó eredete

A szó eredetét követve, visszatérhetünk a hun-magyar őstörténet távoli korszakaiba, ősvallásunk, istenhitének a világába. Bor szavunk története maga egy csoda. Az első leírt magyar szó a bor! Meglepő módon a kínaiak írták le először. A kétezer évvel ezelőtti kínai krónikák megemlítik, hogy a hunok és lovas kultúrájú utódaik nagy tiszteletben tartották Bor Tengri hegyét, ahol áldozatokat mutattak be Bor Tengrinek, az Újjászületés Istenének.

A bor szó első leírt formája tehát az Istent jelentó Tengi szóval - a magyar Isten szó, a hun Tengri szóból alakult ki (Ős-Tengri) – és a Szent Hegy, az áldozati hely fogalmának a kíséretében jelenik meg először a kínai krónikákban, amelyek hangsúlyozzák, hogy a Bor Tengri, a Föld és az Újjászületés Istene.

Bor Tengri: A bor szó eredeteA Bor – Isten – Szent Hegy – áldozati hely – áldozatbemutatás – Föld és az Újjászületés Istene együttes említése nagyon sokat jelent a magyar ősvallás, valamint a magyar borok őstörténetének a kutatása számára. A kínai krónikákban lejegyzett bor szó azonban nem a megerjedt szőlőlére, a borra vonatkozott, hanem őseink istenfogalmának egyik megnyilvánulási formáját, az álváltozó és újjászülető hajnali és alkonyi ég tulajdonságát jelölte.

Őseink hitvilágában az Ég Urának, az Istennek három meghatározó megnyilvánulási formája volt:

A kök (kék), kara (sötét, fekete), bor (szürkésfehér) az ég nappali, éjszakai, hajnali és alkonyati színeit jelölték. A bor első jelentése tehát egy szürkésfehér színt, a hajnali és az alkonyati szürkület színét jelölte, azonban az ég istenfogalmához kapcsolódva, a szó jelentése kibővült az átváltozást és az újjászületést lehetővé tevő isteni képesség szemantikai tartalmával. A hunok azért mutattak be áldozatot Bor Tengri hegyénél és az Újjászületés Istenének.

A bor szó jelentésváltozása

A bor szó jelentésváltozásaA bor szó az isteni tulajdonságot és isteni képességet kifejező kibővülésével szakrális jelentést kapott, amely lehetővé tette, hogy a megerjedt szőlőlé átváltozott tulajdonságainak a megjelölésére is használják.

Az erjedésben lévő szőlőlé felszínén fehérszürkés színfoltokban játszó hab jelenik meg, amelyre a bor megjelölés két okból is vonatkozhatott:

Az ősi gondolkodás szerint egy ital, amely olyan méretű átváltozásra képes, hogy nemesebbé, kívánatosabbá és euforizáló hatásúvá teszi, abban isteni tulajdonságok rejlenek, következésképpen ez alkalmas az istenekkel való kommunikációra.

Ezért vált a bor az ókori kultúrákban az istenek italává.

A magyar bor szó története: A bor kulturtörténetéből

Keresés  
In Vino Veritas
SZÜRETI VIGADALOM

Fesztiváli hírlevél, amely az aktuális eseményekről és a programokról tá­jé­koz­tat az egész év soránt.






Partnereink

TÉBLÁB Alapfokú Táncművészeti Iskola

Bókay KHT.

Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény

Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság