Lakodalmi vőfély rigmusok

Szerencsés jó estét, becses kompánia,
Szavamra hallgasson most mindenki fia,
Itt van a gazdának utolsó pint bora,
Ilyen cudar féreg ám a filokszéra.
Látom a sarokban a Pista komámat,
Amint a szemében aggodalom támad,
Fél, hogy nem ihatik a borból eleget,
S torka is kiszárad, ha hiába eped.
Ne félj Szabó Pista, nem áll a mondásom,
Van még elég borunk, érdemes barátom,
Annyi a borunk, hogy jut neked elég,
S rajtad kívül bőven ihat minden vendég.
Kezdjetek el urak, vígan kocintani,
Mi el nem fáradunk nektek bort hordani.

Kedves vendégeink, feddjenek meg de nagyon
Rovásomon nekem nagy mulasztás vagyon
Beszélek én itten tücsköt és bogarat
Fűt, fát, okosat és oktalant.

Ha ilyen fehér és vörösbor mindenfelé járna
Mindegyik bolondból híres tudós válna
Ősszel még én tapostam őt a nagy kádba
De ha így folytatom ő lök engem a sárba

Halkan hallgassék a vendég,
Jézus neve dicsértessék!
Nem csoda, hogy a bort én szeretem.
Mert Borbála napján a pincében születtem.

Apám kántor volt, nagyapám kefekötő,
A jó bort csapjából itta mind a kettő.
Az én gégémen egy csepp is, ha lefolyna,
Sírjában mindkettő megfordulna.

Fejem szédül, forog velem az egész világ,
Kívánok Násznagy uraméknak
Szerencsés, jó mulatozást!

Te meg, cigány, húzd rá egy jó magyar nótára,
Hadd verjem össze vígan a bokámat!
Ez kell a magyarnak, nem a szocializmus
Orosznak való az, verje meg a Krisztus!

(Szocializmus-korabeli változat:
Ez kell a magyarnak, nem a kapitalizmus
németnek való az, verje meg a Krisztus!)

Mikor Noé apánk Isten parancsára szaladt a bárkába,
Minden állat és növény fajtából magával egyet vitt,
Hogy a nagy vész után ne nélkülözzön semmit.
De a legbölcsebben, mégis csak azt tette,
mikor a szőlőfát magával vitte.
Kedves vendégeim! Ez a szőlő leve, bor a neve.
Én a jó Istentől már csak egyet kívánok,
Egy jó nagy boros hordóba fulladjak, az legyen halálom.
Eltátom a szám, foly a bor lefele,
s szent angyalok visznek a menybe fölfele.
A kapuban Szent Péter szalutál.
Azt mondja az Úrnak: Uram ezt a jó magyar borivót engedd be,
(vedd kegyelmedbe)
Mert, ameddig ez atyámfia élt, a vizet szájába sem vette.
(sőt, csizmájában sem tűrte)
Igyunk hát Noé apánk emlékére,
Ürítem poharam az ifjú pár egészségére!
Ámen

Halljunk szót!

Mikor noé apánk isten parancsára
a vízözön elől futott a bárkába
minden állatfajból növényből egyet vitt
hogy ne nélkülözzön a vész után semmit
azért legbölcsebben mégiscsak azt tette
hogy a szőlőtőkét ki nem felejtette
figyelmezzen ezért a becses kompánia
szavamra hallgasson minden emberfia
ez itten gazdánknak utolsó liter bora
ilyen cudar féreg ám a filoxera
látom a sarokban a pista komámat
amint a szemében aggodalom támad
fél hogy tán a borból nem ihat eleget
torka is kiszárad ha hiába eped
nem félj szegény pista tréfa a mondásom
van még elég borunk érdemes barátom
annyi a borunk hogy jut neked elég
s rajtad kívül bőven ihat minden vendég
rajta tehát urak vígan koccintani
nem fáradunk nektek elég bort hordani.

Húzd rá!

Ezért, ha az öreg borból sokat iszik,
hazafelé lassan, s tántorogva viszik.
Aztán ha lefekszik, csak úgy hortyog, mordul,
s ha piszkálja az asszony, a falfelé fordul.

Tudom, hogy örülnek, akik engem látnak,
Több bölcseletem van mint kétszáz barátnak.
Nem csoda, mikor mindent én hordok be.
Én nézem meg, van-e a boros üvegben.

Ha nincs majd  hozok, hisz a pince közel van
Van még ne féljenek a tíz akós hordóban.
Ne panaszkodjék senki, azt akarom
Most egyik lábam már kinn van az udvaron.

Nagyapámnak is ilyentől jött meg a kedve
Örömében táncolt, ugrált mint egy kecske.
Mi se legyünk búsak, elkeseredve!
Igyunk! Most töltöttem jó bort az üvegbe.

Ahol vígan vannak leányok, legények
Ha szerit tehetem én oda betérek
Biz Isten nem csoda, hogy a jó bort szeretem,
Mert Szent Borbála napján a pincébe születtem

A nagyapám kántor volt, az apám kefekötő
A jó bort csapról itta mind a kettő.
De ha az én gigámon egy csepp is lefolyna
Sírjában mind a kettő rögtön megfordulna.

Így  én az Istentől csak  azt kívánom
fulladjak hordóba úgy legyen halálom
Egy húsz hektós hordó borral legyen tele
Ha vesztemet érzem, majd abba ülök bele.

Kitátom a számat, s dűl a jó bor belé
Ha megfúltam lelkem röpül az ég felé.
Szent Péter könyörög: „hogy Uram ezt vedd be
Mert ez  életében a vizet a csizmáján sem tűrte”.

Na de tovább nem papolok elég is lesz ebből
Nem szeretek hozni sokat egy sütetből.
Akadoz a nyelvem de nem a rigmus felé
Biz Isten nem tudom mi üthetett belé.

Aki nem szomjas, tovább az beszéljen!
Szép vendégkoszorú! Minden szálad éljen!

Lakodalmas ház asztala tele van borokkal,
eljöttünk mindnyájan kiszáradt torokkal.
Igyunk együtt, drága jó barátok,
lássuk rózsaszínben ezt a cudar világot!

Nagy Ivó az én becsületes nevem,
A bort én szeretem.
Szent Borbála napján pincében születtem.
Nagyapám kántor volt, apám kefekötő,
A bort csap alul itta mind a kettő.
Ha az én gégémen egy csepp víz lefolyna,
Sírjában mindkettő rögtön megfordulna.
Egészségünkre!

Ahol vígan vannak leányok, legények,
Ha szerét találom, én oda betérek,
Hiszen nem csoda, hogy a bort szeretem,
Szent Borbála napján pincében születtem.
Nagyapám kántor volt, apám kefekötő,
A jó bort csap alól itta mind a kettő.
Én is a Jóistentől csak azt kívánom,
Fulljak egy hordóba, az legyen a halálom.
Egy százakós nagy hordó borral legyen tele,
Ha vesztemet érzem, abba ülök bele.
Angyalok visznek a mennyekbe, mint dukál,
Szent Péter pedig a kapuban szalutál.
Mondja az Úrnak: Uram ezt az embert vedd a kebledre,
Mert a vizet életében még a szájában sem tűrte.
De most már elég legyen ebből,
Nem akarok sokat hozni egy sütetből.
Akadozik nyelvem, nem áll rigmus felé,
Tudja a jó Isten, mi üthetett belé.
Szédül a fejem, forog velem az egész világ,
Mondjuk hát mindnyájan, hogy éljen az új pár!

Minden földi gyönyört mértékkel szeretni,
Az élet tengerén józanul evezni.
Látjátok barátim, fiatal házasok,
Sokkal nagyobb kincs ez mint azt gondolnátok.
Ezért hát én néktek minden jót kívánok,
A bort egészséggel sokáig igyátok.
Üresen ne álljon pincétekben hordó,
Színültig töltse meg mind az új és az ó.

Gondoljatok arra , hogy borotok legyen,
Dolgozzatok fürgén fönt a szőlőhegyen.
Ti ifjú házasok , ha beteltek mézzel,
A szerelmi csókok sok édességével.
Van néktek is szőlő, és milyen gyönyörű,
De azt bekarózni nem is olyan könnyű.
Függőlegesen áll nehéz rá felmászni,
Így a karózáshoz vízszintbe kell hozni.

A mi vőlegényünk van oly derék ember,
Hogy e nehézséget legyőzze ő könnyen.
Éppen ezért nem hív bennünket karózni,
Megoldja magától, tud ő boldogulni.
Karózás gyümölcsét élvezzék ők ketten,
Hogy mielőbb itten keresztelő legyen.
Erre a beszédre tegyünk igazságot,
Borral megpecsételt élő tanulságot.
Emelem poharam s ürítem fenékig,
Legyetek boldogok éltetek végéig.

Emelem poharam! De tudják e kire?
Nem találják ki csak várjanak végire.
Látom a szép nőknek élő bokrétáját,
Szerelmes ifjaknak szívbéli rózsáját.
Makacs agglegények hallgatag reményét,
Boldog házasságok egy - két szeme fényét.
Látom házigazdánk jókedvű családját,
S e szép lakomának sok - sok jó barátját.
Azok akik isznak vagy inni készülnek,
Mind azok is akik a konyhában sütnek.
Szép lányok menyecskék nézzetek most én rám,
No most már mit tegyek? Szót kire köszöntsek.

A jó házigazda, ki ellát szívesen,
Élete párjával soká - soká éljen.
A bőség boldogság földi édenében,
Szép vendégkoszorú minden szálad éljen.
Éljen a kőműves az asztalos az ács,
S mind ki részes benne, hogy épült ez a ház.
Mert ha nem épül fel most nem ülhetnénk benne,
Nem lenne most vígság ily vidám színhelye.
Éljen az útbiztos meg az útkaparó,
Aki jó kedvünket hosszan biztosító,
Ezt az utat ide olyannak csináltatta,
Hogy a násznép aztat könnyen megtalálja.

Éljen a bölcs tanács mely nappal világít,
Az lészen az oka , hogy senki se tágít.
A naptárcsináló valamennyi éljen,
Hogy a mai napot mára tette éppen.
Éljen a pince is, a jó bornak telke,
Éljen a pincének nagyra becsült lelke.
Pince lelke a bor, s emberben a lélek,
A részeg emberben szépen összeférnek.

Éljen Noé apánk odafönn az égben,
Egy filoxérátlan hegyalja tövében.
Éljenek a torkok, piktorok, kántorok,
Szóval tehát minden jó borivó torok.
Éljen soká a bor, éljen aki issza,
Józansága mindig másnap térjen vissza.
Ki nem akar inni, tovább az beszéljen,
Emelem poharam, s aki velem tart, az éljen!

Mikor öreg Noénk Isten parancsára,
A vízözön elől futott bárkájába.
Azt az egyet mégis csak jól tette,
Hogy a szőlőtőkét el nem felejtette.

Néki köszönhetjük, hogy a bort ismerjük,
Amitől erőnket, jó kedvünket nyerjük.
Legyen ezért most itt mindenkitől hála,
Igyunk emlékére és mulassunk máma.

Ha ilyen fehér (vörös) bor minden felé járna,
Mindegyik bolondból híres tudós válna.
Ősszel még én tapostam őt a kádba,
De ha így folytatom ő lök engem ágyba.

Hej kedves vendégeim de keveset isztok,
Noé rokonszenvből így soha be nem rúgtok.

Nem azért termesztette az öreg a szőlőt,
Hogy csak ímmel - ámmal magasztaljátok őt.

Tessék hát uraim ez a jó orvosság,
Ebben rejlik minden jó kedv és igazság.

Tiszta szívből adja gazdám, gazdaasszonyom,
Ha kiürül a kancsó ismét tele hozom.

Borban az igaz tűz, nem árpalé sörben,
Ázhatunk, fázhatunk majd a sírgödörben.

Bort hoztam uraim! Ettől éled a kedv,
Nem ád annyi virtust semmilyen jó nedv.

De aztán rólam is megemlékezzenek,
Kiszáradt torokkal én sem beszélhetek.

Tessék násznagy uram! Ha nem sajnálja,
A hűen szolgáló vőfélyt is kínálja.

Tust rá zenész urak később meg nektek jut,
Bírja még reggelig az udvaron a kút.

Ki nem akar inni, tovább az beszéljen,
Emelem poharam s ki velem tart éljen.

Borból a fehérnép keveset fogyasszon,
Mert nincs rútabb látvány, mint a részeg asszony!
Egyszer láttam egyet, de meg is utáltam,
Még ha rágondolok, borsózik a hátam!

Csendesség! (fenékig issza a poharát)

Nem csoda uraim, ha a bort szeretem,
Szent Borbála napján pincébe' születtem.
Nagyapám kántor volt,apám kefekötő,
csap alól a jó bort itta mind a kettő.
Én is az Istentől csak is azt kivánom:
százhektos hordóban leljem a halálom.
Kitátom a számat, folyik a bor bele,
lelkem pedig repül a mennyország fele.
Angyalok viszik fel, úgy ahogy az dukál,
Szent Péter pedig a kapuban szalutál
és így ajánl:
Vedd Uram ezt az embert a Te szent kebledre,
mert ez életében a vizet a csizmáján se türte.

Vivát! (tus)

Szent János áldása, terjedjen fejünkre,
Bú és bánatunkat fordítsa örömre:
Bor-, búzaterméssel, arany, ezüst pénzen,
Mindezekért szükséget ne lássunk pénzből,
Barátság és jókedv ne múljon szívünkből.
 
Jók legyünk magunknak, jót tegyünk másoknak,
Mert ez fundamentoma földi boldogságnak,
Örömnek, jókedvnek, minden vígasságnak.
Így ha megöregszünk, halni készek legyünk,
Holtunk után mennyben együtt örvendezzünk.