Bordal

Ha jó tanács kell, cimbora:
Vidítson kancsód színbora,
Óh, meg ne vesd e jó levet, -
Tavasz van, pajkos szél nevet.

A vén barackfa zöldje kint
Meghitt barátként ránk tekint,
Virágos ága szembe csüng,
S kitárja kelyheit nekünk.

A nyíló lomb között a sok
Madárka úgy csipog, csacsog,
Mint százezer szárnyas zenész, -
S a hold kupád mélyére néz.

Mindenki, - ez, az és amaz -
Ma még pirospozsgás kamasz,
De holnap meggörnyed szegény,
És vén lesz, ősz hajú legény.

Shi-hu ős csarnokán a kő
Leporlik, közte dudva nő;
Ku-szu kastélyánál ma már
Csak kósza szarvascsorda jár.

És ott, ahol régóta holt
Pazar császárok trónja volt:
Pár bucka áll ma, sárga hant,
Csak néhány vándor jár alant.

És majd ha kancsód színbora
Nem fűt, üdít már, cimbora:
Gondold meg, rég elszenderült
Sok ősöd mind hová került?

Míg kocsmában jól időzünk
föld bajával nem törődünk,
kockát, kártyát kevergetünk,
ugyan nekiveselkedünk.
Mit csinálunk a kocsmában?
pénz nyit pincét általában,
ez kérdésünk magva éppen,
hallgassátok, elbeszélem.

Ím, ez játszik, ím az iszik,
amaz erkölcstelenkedik.
Aki játékban időzik,
annak olyik levetkőzik,
a másik jól felöltözik,
zsákja pénzzel töltekezik.
Senki sem fél itt haláltól,
Bacchust tétként vetni bátor,

azaz: borért melyik fizet?
Így iszik a diáksereg:
Egyszer dutyiban ülőkért,
majd háromszor az élőkért,
négyszer a hívő seregért,
ötször a halott hívekért,
hatszor könnyű némberekért,
hétszer szegénylegényekért,

nyolcszor bűnös barátokért,
kilencszer rossz csuhásokért,
tízszer a haragosokért,
tizenegyszer hajósokért,
tizenkétszer vezeklőkért,
tizenháromszor ölőkért,
császárért s pápáért végül
iszik bárki nyakló nélkül.

Iszik pénzes, iszik dolgos,
iszik csuhás, iszik zsoldos,
iszik szolga, iszik dajka,
iszik tolvaj, iszik szajha,
iszik emez, iszik amaz,
iszik derék, iszik pimasz,
iszik szőke, iszik barna,
iszik tudós, iszik balga,

iszik szegény, iszik beteg,
iszik aggastyán és gyerek,
iszik főpap, iszik dékán,
iszik húgom, néném, bátyám,
iszik apám, iszik anyám,
iszik minden egyáltalán,
iszik száz és iszik ezer,
egész világ nyakal, vedel.

Bizony hatszáz pénz is kevés,
mikor jól megy a vedelés,
és a borban korlát nélkül
vígan minden összebékül.
Minket rágnak minden népek,
mért maradunk mind szegények,
aki ránk néz görbe szemmel,
nem is lehet igaz ember.

Weöres Sándor fordítása

In taberna quando sumus 
non curamus quid sit humus, 
sed ad ludum properamus,
cui semper insudamus. 
Quid agatur in taberna
ubi nummus est pincerna,
hoc est opus ut queratur, 
si quid loquar, audiatur. 

Quidam ludunt, quidam bibunt, 
quidam indiscrete vivunt. 
Sed in ludo qui morantur, 
ex his quidam denudantur
quidam ibi vestiuntur,
quidam saccis induuntur.
Ibi nullus timet mortem 
sed pro Baccho mittunt sortem:

Primo pro nummata vini, 
ex hac bibunt libertini;
semel bibunt pro captivis,
post hec bibunt ter pro vivis,
quater pro Christianis cunctis
quinquies pro fidelibus defunctis,
sexies pro sororibus vanis, 
septies pro militibus silvanis. 

Octies pro fratribus perversis, 
nonies pro monachis dispersis,
decies pro navigantibus 
undecies pro discordaniibus,
duodecies pro penitentibus, 
tredecies pro iter agentibus. 
Tam pro papa quam pro rege
bibunt omnes sine lege.

Bibit hera, bibit herus,
bibit miles, bibit clerus,
bibit ille, bibit illa, 
bibit servis cum ancilla, 
bibit velox, bibit piger, 
bibit albus, bibit niger, 
bibit constans, bibit vagus,
bibit rudis, bibit magnus.

Bibit pauper et egrotus,
bibit exul et ignotus,
bibit puer, bibit canus,
bibit presul et decanus,
bibit soror, bibit frater,
bibit anus, bibit mater,
bibit ista, bibit ille, 
bibunt centum, bibunt mille.

Parum sexcente nummate
durant, cum immoderate
bibunt omnes sine meta. 
Quamvis bibant mente leta,
sic nos rodunt omnes gentes 
et sic erimus egentes.
Qui nos rodunt confundantur 
et cum iustis non scribantur.

Szépen illik a sült kappan a cintálban,
Jó bort mérnek Füreden és Köveskálban.
Igyál, jó barátom, neked ezt kívánom:
Sokáig élj!

Addig kell a vasat ütni, amíg tüzes,
Semmit sem ér az a hordó, amely üres.
kell hát bele tenni, ki kell aztán venni,
Ha szükséges.

Kicsiny a hordócska
jó bor terem benne
Dirr-durr, dalala, rida-rida, dirr-durr, dalala
dirr-durr, dalala, rida-rida, dirr-durr, dalala

Nem iszom belőle
részeg leszek tőle
Dirr-durr, dalala, rida-rida, dirr-durr, dalala
dirr-durr, dalala, rida-rida, dirr-durr, dalala

Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt,
Úgy tetszik, hogy máskor is voltunk itt.
Múlassunk hát egy vagy két óráig,
Végbúcsúnkat míg ki nem adják itt.

Végbúcsúnknak hamar vége lészen,
Szegénylegény akármerre mégyen,
Akármerre fordítja kalapját,
Szegénylegény így éli világát.

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!

Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.

Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.

Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.

Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.

Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!

Jó bor, szép szem

Fazekas Mihály

Ha te is, valódi jó bor,
Szikrádzol a pohárba,
Te is, kacsongató szem,
Szikrádzol a szemembe!
Csuda-é, ha néha szivem
Miattatok kilobban,
Jó bor s kacsongató szem!

A búkergető

Csokonai Vitéz Mihály

Ha szíhatok borocskát,
A gondjaim csucsúlnak.
Ki boldogabb halandó,
Mint aki nem sohajtoz?
Ki boldogabb magamnál?
Héj, vízivók! be sűrű
Pocsolyába foly világtok! (…)

Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.

Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.

Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.

Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:

Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

„Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!”

Fogy az élet, s nemsokára
Szép korom majd elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dűl.
De borral sebes szárnyának
Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!
kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfoghassa
Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
Hajam barna fürtjibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
S pajkosodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
Nyilt karod között lelem!

Boldogok mi, a barátság
     Víg seregbe összevont,
Itt borunkat kedvvel isszuk,
     Távol elkerűl a gond.
Fel, vitézi a kulacsnak!
     Fel, miénk e szép világ!
Most pohárra! mert nem isztok,
     A halál ha majd kivág.

Lyányka, csókot e pohárhoz,
     Nyújtsad bíborajkadat!
Te, ki oly szép vagy, miként a
     Nyári hajnaltámadat.
S mint midőn két égi villám
     Egybe csapva szétenyész,
Csókba lelkünk összecsattan
     S a kéj tengerébe vész.

Félre, vízivó, előlem,
     Mert palackba fojtalak!
Itt szentségtörőt nem tűrnek
     A bornak szentelt falak.
Láng-lobogva leng Tokajnak
     Itt közöttünk istene.
S borba fojtja, hogyha béjön,
     Kit meghitté nem kene.

Éljenek, kik híresítik
     A Tokaj gyönyörnevét,
Éljen, aki ott kapálta
     E pohár dicső tövét!
Most mi vígan hörpögetjük,
     Kéjre, lángra ébredünk,
S minden bút e tágas öblű
     Billikomba temetünk.

Üssük össze kelyheinket,
     Bennök égi tűz ragyog!
És vigadjunk - a magyarnak
     Vígadalmi nem nagyok:
Míg Mohácsnál nem csatázott
     A félholdu büszke tar,
Víg volt addig, hajh azóta
     Sírva vígad a magyar.

Ott leszállott alkonyába -
     De minek panaszlok én?
Félre gyászkép! Új korány kel
     Árpád honja szent egén.
Félre, szívnek gyilkolói!
     Alvilági fajzatok!
Fájdalom, könny, aggodalmak!
     Tőlünk messze szálljatok.

Fel, vitézi a kulacsnak!
     Míg miénk e szép világ!
Most pohárra! mert nem isztok,
     A halál ha majd kivág.
Üssük össze kelyheinket,
     A kancsók ürűljenek;
Fenn kiáltsuk: a hazának
     Szép leányi éljenek!

Éljen a magyar szabadság,
     Éljen a magyar vitéz,
Aki e dicső hazáért
     Életét áldozni kész!
Adja Isten, hogy Hunyadvár
     Gyászoló gránitfokán
Törje csontját a magyarvért
     Lesve szomjazó kaján.

Éljenek szeretteink, e
     Drága honnak szentei,
Kik a közjóért buzognak,
     Mint a nap tüzfényei!
Adja Isten, hogy hazánknak,
     Mint a nagy király alatt,
Három tenger partvidéke
     Alkosson határfalat.

Éljünk mink is, akiket most
     A barátság egybe font,
És borunkat vígan iszszuk
     S távol elkerűl a gond.
Fel, vitézi a kulacsnak,
     Pengjen össze a pohár!
Most igyunk, most! mert ki tudja,
     Óra múlva mily sors vár.

Kivül sötét van és hideg,
Világos jó meleg szobában
Meghitt kisded társaság van,
Emlékét még ez őrzi meg
Rég elmult boldogabb napoknak - -
De szomjúk tán kik ott hallgatnak?
Csitt hát, csitt, mit beszélünk,
Nem kérdik azt mi tőlünk,
A multra mi gondunk,
Igyunk, igyunk!

Gonosz szél kezd kinn lengeni,
Minden nagy és szép a halálé,
S amint közénk is tolja már bé
Jég szellemét - úgy érzeni -
Köszöntésül hát a halálnak - - -
De szomjúk tán kik ott hallgatnak?
Csitt hát, csitt, mit beszélünk,
Örüljünk, hogy mi élünk,
Másokra mi gondunk,
Igyunk, igyunk!

Kivül tél van, szállong a hó,
Télben van a tavasz reménye,
Bizzunk hát, higgyünk a jövőbe:
Mert márma rossz, holnap lesz jó.
Hát a jövő dicső tavasznak - -
De szomjúk tán kik ott hallgatnak?
Csitt hát, csitt, mit beszélünk,
Mi ahhoz úgy sem értünk.
Jövőre mi gondunk,
Igyunk, igyunk!

Mult és jövő, remény, halál
El vélök, mind nem kell mi nékünk!
Élvezzünk csak, s mi fő, szeressünk,
Majd gyermekünk tán jobbá vál,
Mint elhibázott nemzedék mi,
S jobb sorsot vív vagy érdemel ki -
De csitt, csitt, mit beszélünk,
Busuljon más helyettünk,
Nincs semmire gondunk,
Igyunk, igyunk!

Már ha aztán bor: legyen bor,
Hegyi bor, ne szilvalé!
Még a vízből is csak az a jó,
Mely hegyekből zúg elé!
A lapályra béka menjen,
Igya meg a bűzös tavát;
Hegyre hág fel a szegszárdi,
Onnan hozza tűzborát. 	

Mint a legszebb kék leányszem,
Mint a nyájas, őszi ég,
A szegszárdi szőlőfürtnek
Szeme olyan tiszta kék;
S hogyha már szőlőkorában
Ily varázsjátékot űz:
Hogy ne volna hát borában
Hogy ne volna égi tűz! 	

Töltsd pohárba, és csodát látsz! 
Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét? 	

Ha sürűn tölt a szegszárdi,
Hát ne bánja senki se!
Mert hazája színeivel
Honszerelmét szíjja be!
Ha szegszárdi borral élne
Minden ember, mint te s én;
Nem rágódnék annyi hernyó
Nemzetünk szent törzsökén. 	

Már apáink ős korában 
Hét országra szólt e bor:
Mert különben hegytövén nem
Épült volna kolostor...
Béla a dicső király is
Itt szűrt legjobb borokat,
Kit ma még minden tavasszal
Minden tőke megsirat.

Béla király idejében
Még magyar volt a magyar;
Most ezerfelé szakadva,
Tudja isten mit akar!
Még a bort sem issza most úgy,
Mint az ősök idején;
Sört iszik vagy kávélével
Töltözik most ifjú, vén. 

De borunkhoz hűk vagyunk mi,
S hűk legyünk szegszárdiak!
Míg fölöttünk e mosolygó
Sorhegyek virítanak,
Melyeket ha csúcsra szednénk,
Égig érne Bartinánk
S mi az égi csillagokkal
Poharat koccintanánk. 

Ide hát, te bazsarózsa!
Poharunkba, bikavér!
Hadd igyuk az áldomást meg,
Legelőbb is magadér!
Jó barátért másod ízben,
Szép leányért azután,
Ki e háromért nem érez,
Kutyafejű, vad pogány! 

S most le, társak, a kalappal,
Végre hagytuk a javát:
Isten éltesse hazánkat
A dicső magyar hazát,
Melybe min gyűrűbe minden
Hazafit befoglalunk,
Folyjon érte, hogy ha vér kell!
Mint foly érte itt borunk. 

Folyjon a bor, folyjon a vér,
Hol dicsőség folynia!
Volt, van és leszen Szegszárdnak
Még elég hazafia!
Volt, van és leszen Szegszárdnak
Míg le nem dől Bartina,
Mellyel honját felköszöntse,
Egy pohárka jó bora.

Bordal

Kölcsey Ferenc

Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Ugy is hol kedvre,
Ugy is hol búra
Fordúl az élet.
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.

Víz és bor

Petőfi Sándor

Le a tenger fenekére
Merül a halász,
Lent a tenger fenekében
Gyöngyöket halász.
Nékem a boros pohárnak
Öble tengerem,
S gyöngy ha van tán dalaimban,
Az csak ott terem.

Bort iszom én, bort, bort, 
Fejér és vörös bort, 
Énnekem az régi bajom, 
Későn, korán megszomjazom. 
   Bor kell nekem, bor, bor, 
   Fejér, vagy vörös bor.

Poharamba tölts, tölts, 
Mostan fejéret tölts,  
Érmellék, vagy Somló szürte, 
Mindegy, ég a torkom érte. 
   Bor kell nekem, bor, bor, 
   Most fejérszinű bor.

Poharamba tölts, tölts, 
Mostan vöröset tölts,  
Ne félj, hogy torkomon akad, 
Tág az, mint a malom-garad. 
   Bor kell nekem, bor, bor, 
   Ez egyszer vörös bor.

Jaj a torkom, ég, ég 
Oltani kell, még, még, 
Csak vízzel ne, az fölbujtja, 
Borral, borral, az elfujtja. 
   Bor kell nekem, bor, bor, 
   Akármi szinű bor.

Fanyar a szám, jaj, jaj! 
Csak méz volna, ah baj. 
Hegyaljait hamar ide, 
Hadd jőjön meg szájam ize. 
   Bor kell nekem, bor, bor, 
   Hegyaljai méz-bor.

Üssünk össze, csert! csört! 
Jaj, poharam eltört, 
Hová legyek szégyenembe'? 
Kancsót fogok a kezembe. 
   Bor kell nekem, bor, bor, 
   Egy teli kancsó bor.

     Ha férfi lelkedet
     Egy hölgyre föltevéd,
     S az üdvösségedet
     Könnyelműn tépi szét;
     Hazug szemében hord mosolyt
     És átkozott könyűt,
     S míg az szivedbe vágyat olt,
     Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.

     Ha, mint tenlelkeden,
     Függél barátodon,
     És nála titkaid:
     Becsűlet és a hon,
     S ő sima orgyilkos kezét
     Befúrja szívedig,
     Míg végre sorsod árulás
     Által megdöntetik;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.

     Ha szent gondok között
     Fáradtál honodért,
     Vagy vészterhes csatán
     Ontottál érte vért,
     S az elcsábúltan megveti
     Hű buzgóságodat,
     S lesz aljas -, gyáva - és buták
     Kezében áldozat;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.

     Ha fájó kebleden
     A gondok férge rág,
     S elhagytak hitlenűl
     Szerencse és világ,
     S az esdett hír, kéj s örömed
     Mind megmérgezve van,
     S remélni biztosabbakat
     Késő vagy hasztalan;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.

     S ha bánat és a bor
     Agyadban frígyre lép,
     S lassanként földerűl
     Az életpuszta kép,
     Gondolj merészet és nagyot,
     És tedd rá éltedet:
     Nincs veszve bármi sors alatt
     Ki el nem csüggedett.
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
De amig áll, és amig él,
Ront vagy javít, de nem henyél.

Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?

Víg pohár közt édesebb a
Szerelem.
Ami benne keserű van,
Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,
Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,
Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,
Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
Századig.
Ideje hogy ébredezzen
Valaha:
Most kell neki felvirúlni
Vagy soha.

Bort megissza magyar ember,
Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
Valamit.

No de se baj, máskép leszen
Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
A hazán.
Ha az isten úgy akarja
Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bunt,
Nem hagyunk.

Rajta társak hát, igyunk egy
Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
Félre most:
A legszentebb –, legdicsőbbért
Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
Gazdag tort!

A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.
Lelje népe boldogságán
Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
Szent fejét!

Minden ember legyen ember
És magyar,
Akit e föld hord s egével
Betakar.
Egymást értve, boldogítva
Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki
Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
Hátadon!

S most hadd forrjon minden csep bor
Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
Az eget.

Légyen minden óhajtásunk
Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
Temploma.
És ürítsük a hazáért
E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse
Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
Halavány,
Felderüljön, mint a napfény
Vész után.

Hű egyesség tartsa össze
Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,
Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
„Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
Tartozánk.”

Egyik kezemben a fegyverem,
A másikat sem hevertetem,
Jobbkezemben tartom kardomat,
Balkezembe veszek poharat.

Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok…
A hazáért iszom, igyatok!

Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?
Mire virad, tán már dobolnak,
Akkor aztán ki a csatára
Édes magyar hazánk javára!

Koszorús a haza homloka,
Szabadságból fontuk azt oda,
Ott is marad örök-mindétig,
Azt ugyan le róla nem tépik.

Egyszer volt csak rabnép a magyar,
Többé lenni nem fog, nem akar,
Most már meg van vetve a lába,
S az úristen sem hajt igába.

Szabadságunk, aki hozzád nyúl,
Elbucsúzhatik a világtul,
Szivében vér s élet nem marad,
Kiürítjük, mint e poharat!

Hányadik már a pohár?… csak
Ötödik?
Teremt' ugyse! becsülettel
Működik.
Máskor megfe-felelek kétannyinak:
S lábaim most már öttől is inganak.

Ing a lábam, a nyelvem meg
Elakad –
Torkom a therpomyléi
Szorulat,
Ledionas a bor, mely lecsepege,
Gondolatim… Sex… Rex…
Xerxes serege.

Sehogysem t'om kifejezni
Magamat –
Azt hiszitek, hogy talán a
Bor miatt?
Ne higgyétek, édes atyámfiai,
Nekem a bor nem szokott megártani.

Nekem a bor hogymikép is
Ártana?
Hát hiába voltam volna
Katona?
Úgy biz, aki fölmarkolta, katona –
Mégpedig bakancsos voltam valaha.

Zöldhajtókás, sárgapitykés
Közlegény…
Egész a közlegénységig
Fölvivém!
Jó: bakancsom hogy hamar lerúghatám;
Még idővel degradáltak volna tán.

Tyhű, látjátok, ott az könnyen
Megesik,
Mert a katonai pálya
Fene sik;
Legkivált az olyfélének, mint magam,
Kinek kissé akaratos feje van.

Útmutatást nekem ne is
Adjatok,
Szent Dávid hárfájára sem
Hallgatok!
Orrnál fogva senki engem nem cibál, –
Azt cselekszem, ami tetszik… Tudja Pál,
Mit kaszál.

…Eh, de én itt egyre-másra,
Mint malom,
Csak darálok, csak darálok,
S szomjazom.
Adjatok bort! a malom jól nem megyen:
Hogyha nincs nedv, ami hajtsa, bőviben.

Hadd igyam hát! hogy forogjon
Kerekem –
Meg sem állok, csak a kancsó-
Feneken.
Bárha mindjárt – amint Falstaff szólana –
Bárha, mondom, egy mérföldig tartana.

Hol is hagytam?… tudja gólya…
Úgy igaz!
A malom volt az utósó…
Vagy nem az?
Mit is mondtam a malomról… én bizon
Hogyha présbe csavarítnak sem tudom.

Annyi szent: a szemem héja
Oly nehez,
Mint malomkő… tán az álom
Környekez.
Elég is ma a tivornya, ágyba hát!
Álmadozzuk folytatását… jó 'jszakát!

Ha férfi lelkedet egy hölgyre földtevéd
S az üdvősségedet könnyelműn tépi szét
Hazug szemében hord mosolyt,
és átkozott könnyűt
Míg ez szívedbe vágyat olt, az égő sebet üt

Gondold meg és igyál
Örökké a világ sem áll

Eloszlik, mint a buborék
s marad, mi volt: a puszta lég
S marad, mi volt: a puszta lég

Igyál! Igyál! Igyál

Eloszlik, mint a buborék
s marad, mi volt: a puszta lég
S marad, mi volt: a puszta lég

S ha bánat és a bor agyadban frigyre lép
S lassanként földerül az élet puszta kép
Gondolj merészet és nagyot és tedd rá éltedet
Nincs veszve bármi sors alatt,
ki el nem csüggedet

Gondold meg, és igyál
Örökké a világ sem áll

De amíg áll és amíg él
ront vagy javít, de nem henyél
Ront vagy javít, de nem henyél

Igyál! Igyál! Igyál

De amíg áll és amíg él
ront vagy javít, de nem henyél
Ront vagy javít, de nem henyél

Ugy-e pajtás mulatunk ma,
Pár litert a holnapunkra!
Üsse kő, a bor ha drága -
Diák mulat itt magába!

Igyunk azért, igyunk pajtás,
Itt a kancsó - egy jó hajtás!

Volna nékem bánatom is,
Csitítgatom, altatom is.
Nincs rendbe a szíve tája -
Legény felejt itt bújába.

Igyunk azért, igyunk pajtás,
Itt a kancsó - egy jó hajtás!

Ne gondoljunk bánatunkra,
Azért jöttünk, vigadjunk ma!
Hej! az a lány, az se bánja
Ki iszik itt bánatába.

Igyunk azért, igyunk pajtás,
Itt a kancsó - egy jó hajtás!

Korcsmárosné! szóljon szép szót,
Hadd feledjem, ami rég volt!
Nincs anyám, ki szedjen ráncba -
Árva búsul itt magába.

Csak még egyet igyunk pajtás!
Üres kancsó - csak sóhajtás.

Ugy-e pajtás!
Ugy-e pajtás mulatunk ma,
Pár litert a holnapunkra!
Üsse kő, a bor ha drága -
Diák mulat itt magába!
Igyunk azért, igyunk pajtás,
Itt a kancsó - egy jó hajtás!
Volna nékem bánatom is,
Csitítgatom, altatom is.
Nincs rendbe a szíve tája -
Legény felejt itt bújába.
Igyunk azért, igyunk pajtás,
Itt a kancsó - egy jó hajtás!
Ne gondoljunk bánatunkra,
Azért jöttünk, vigadjunk ma!
Hej! az a lány, az se bánja
Ki iszik itt bánatába.
Igyunk azért, igyunk pajtás,
Itt a kancsó - egy jó hajtás!
Korcsmárosné! szóljon szép szót,
Hadd feledjem, ami rég volt!
Nincs anyám, ki szedjen ráncba -
Árva búsul itt magába.
Csak még egyet igyunk pajtás!
Üres kancsó - csak sóhajtás.

Bor, te dús örömelixír,
Bor, te táltos rőt pogány,
Csók az Élet ajakán,
Kedvesemnek várva vitt hír.

Vérem forrjon véled össze,
Bor, te férfikor teje,
Mindeneknek elseje,
Torkom érced hadd fürössze.

Bor, te ünnep ékes gyolcsa,
Május hímes köntöse,
Víg tüzek víg kürtöse,
Őserők tüz-istenkorcsa.

Bor, ma téged megrabollak,
Mellem érted döng s tüzel,
Bor, téged vasárnapollak.

Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!