Fesztiváli hírlevél, amely az aktuális eseményekről és a programokról tájékoztat az egész év soránt.
Hogyan tároljuk a borainkat otthon?
Vucsics Krisztián
A boraink mellett az időnk is drága, igyekszem tehát kerülni a „bizonyára Önnek is megfordult már a fejében, hogyan tárolja értékes nedűit, hogy azok a lehető legmagasabb minőségben kerüljenek az Ön asztalára” stílusú szövegeket – csapjunk a közepébe!
Tudtad, hogy a bor pont úgy viselkedik, mint egy élőlény? (Keményvonalasabb arcok szerint azért, mert hogy élőlény! Hoppá.) Születik, fejlődik, él, majd meghal. Számunkra a kulcsszó ebből a „fejlődik” és az „él” - a fejlődésnek csak az eleje zajlik ugyanis a borász felügyelete alatt, egy idő után minden bor palackba kerül.
Mint ahogy az élőlények is különböző ideig fejlődnek illetve élnek, a boroknál is hasonló különbségek vannak: egy könnyű rozét nem árt egy éven belül elfogyasztani, míg mondjuk egy testes vörösbort akár 5-10 év múlva is megihatunk – hacsak le nem gyilkoltuk már jóval hamarabb a szakszerűtlen tárolásunkkal. Sőt, továbbmegyek: van olyan bor, amit 2-3 évesen meginni tulajdonképpen a liliomtiprás kategóriája: ennyi idő alatt nem fejlődik ki, nem tudja értékeit megmutatni – és van, amelyik 2-3 éves korára már szétesett, meghalt, nem lehet meginni.
Figyelted a szóhasználatot? „Meginni” - „eltartani” ugyanis valóban el lehet évtizedekig…
Tehát akkor rendben, tároljunk, de hol és hogyan? Jó és rossz híreim is vannak a témában: a jó, hogy tökéletesen megoldható a dolog akár egy tizedik emeleti panellakásban is – a rossz pedig, hogy azért mégis csak a pince az igazi… ![]()
Kezdjük a pincével
Kezdjük mégis a pincével, még mielőtt a fenti bekezdést olvasva elégedetten ellapoz innen a k. pincetulajdonos! Itt is vannak ugyanis szabályok, amiket figyelmen kívül hagyva aztán majd pár év múlva a borászt szidjuk, hogy micsoda lőrét pancsolt, „nem is értem, mi került ezen ennyibe…”
Ne legyen túl meleg a pince! A pincék, barlangok hőmérséklete alapesetben megegyezik az adott földrajzi terület éves középhőmérsékletével, ez ma Magyarországon 10 ºC körüli érték, jó tehát, ha a mi pincénk sem melegebb 12-13 ºC-nál. Terasz alatti kis kuckók és hasonlók nem megfelelőek.
A bor a dugón keresztül lélegzik, emiatt felveszi a környezet szagát: ne tároljunk a boraink mellett krumplit, hagymát stb. és pláne ne tároljunk semmilyen körülmények között benzint, petróleumot a borokkal együtt. Akkor már inkább legyen a krumpli…
A pincében is fektetve kell a borokat tárolni – ennek részletes magyarázatát később, a lakásban tárolásnál, mert ott nagyobb a jelentősége.
Mit tehet, akinek nincsen pincéje?
No de mit tehet, akinek nincsen pincéje? A lényeget már a pincénél átnéztük: hűvös, tiszta helyen fektetve kell tárolni, ehhez jön még a sötétség, a megfelelő páratartalom, a hőmérséklet egyenletessége és a rázkódásmentes tárolóhely – ezeket a pince többé-kevésbé „magától tudja”, nekünk azonban a lakásban oda kell rá figyelnünk.
A sötétség elég egyszerűen biztosítható, ennél a pontnál tényleg csak annyit szeretnék ismét hangsúlyozni, hogy a nappaliban a szekrény teteje NEM megfelelő hely, pláne nem állítva.
A fektetés jelentősége, hogy így a bor nedvesen tartja a dugót. Nedvesség hiányában a dugó kiszárad és összeszárad, ha pedig a dugó mellett levegő kerül a palackba, néhány hét alatt tönkremegy a bor. A dugó kiszáradásáról magad is meggyőződhetsz igen egyszerűen: fogj egy dugót, tedd ki az íróasztalodra: egy hónap alatt (de panelben, télen akár egy hét alatt is) kőkeményre szárad.
Különösen hosszú tárolás esetén a belülről nedvesítés mellett a dugó külső oldalára is figyelni kell: a túl száraz és meleg levegő kívülről „támadja” a dugót. A profi megoldás a klímaszekrény, azonban a nem túl gyakran nyitogatott borhűtő is megfelelő lehet.Kiemelten fontos a hőmérséklet egyenletessége: a napi hűlés-melegedés sokkal jobban megviseli a bort, mint az inkább pár fokkal magasabb, de egyenletes hőmérséklet. A borhűtők 1 ºC-on belül tartják ezt az ingadozást, ami a sima konyhai hűtőkről nem mondható el.
Amennyire magától értetődő egy pincében a rázkódásmentesség (hacsak nem a budapesti Nagykörút mellett van az a pince…), annyira körülményes lehet ez egy lakásban: a sima hűtők, akárcsak az olcsóbb borhűtők bizony rázkódnak működés közben, de különösen a ki- és bekapcsolás pillanatában. A teljesértékű megoldás itt sajnos csak a meglehetősen költséges klímaszekrény.
Remélem, nem ijesztettelek el túlságosan, a végére engedj meg egy kis engesztelést: a fent felsorolt zavaró tényezők önmagukban nem teszik tönkre a bort, hanem az érésüket-fejlődésüket gyorsítják fel. Azaz az eltarthatóság ideje csökken: míg a palackba kerülő levegő akár pár hét alatt is tönkreteheti a bort (tehát a fektetés elsődleges fontosságú!), a környezet szagainak átvételéhez hónapok is kellhetnek, addig például az olcsóbb borhűtők okozta kisebb rázkódást az über-über-über borokat leszámítva csak hosszú évek után lehet érzékelni.
Borestek borismereti előadások
Ha a fentieknél alaposabban is szeretnél megismerkedni a borok világával, szeretettel látunk valamelyik borismereti előadásunkon:
- teljesen kezdő, de azért nyitott, érdeklődő emberkéknek én tartok egy egyestés bevezető-áttekintő előadást »
- a komolyabban érdeklődő, rutinosabb játékosoknak pedig a Kovács Antal-féle ötestés előadás-sorozatot » ajánljuk nagy szeretettel.
Természetesen mindegyik előadásunk (az egyestés is illetve a sorozat esetén mind az öt) borkóstolással zárul.

Szőlő, bor, gasztronómia
A szőlőnövény » A szüret ízei, szüreti receptek » Együnk szőlőt! »
A bor az egészség szolgálatában » Szőlő a konyhában » Hogyan tároljuk a borainkat otthon? »


