A róka és a szőlő

Ezopusz meséje

A róka aranyló napsütésben szaladt keresztül a mezőn. Hegyes füleivel feszülten figyelt. Beleszimatolt a levegőbe, hogy érezhető-e valamilyen veszély. Mivel róka volt, minden embert ellenségnek tekintett. A szőlőtőkék végénél megállt. Több ezer összevissza tekeredő szőlővessző fonta be a magas karókat, a vesszőkről pedig hatalmas, zamatos szőlőfürtök lógtak.

– Lopok egy kicsit, mielőtt a gazda ideér – határozta el magát. Felágaskodott és megpróbálta elérni a legközelebbi fürtöt, de az túl magasan volt. Fogát vicsorgatva hátrált, és a levegőbe ugrott, de elvétette. Dühében morogva ismét nekiveselkedett. Több mint egy órán keresztül rohangált és ugrált, de egyetlen szőlőfürtöt sem tudott elérni.

Végül feladta és elsompolygott.

– Tulajdonképpen nem is akartam azokat a fürtöket – mormogta. – Úgyis savanyúak és íztelenek.

A róka és a szőlő

La Fontaine

Rónay György feldolgozása

Róka koma a szőlőhegyre tartott.
A farkas megkérdezte: „Mit akarsz ott?”
Felelt a róka: „A tyúkpecsenye
Után jólesnék egy kis csemege.”
És ment. A szőlőben a lugasok
Léceiről dúsan lógott a sok
Finom fürt. Rókánk lábujjhegyre állva
Ágaskodott utánunk, de hiába:
nem érte el, s búsan elkullogott.

Az első, akivel találkozott,
a farkas volt; így hunyorgott feléje:
„Nos, ízlett?”
– „Mi?” – „A csemege!”
– „Miféle csemege?”
– „ Hát a szőlő!”
– „Ja vagy úgy?
Nem kellett. Utálom a savanyút.”

A róka és a szőlőfürt

Erdélyi tanmese

– A róka híres nyalánk-falánk, nemcsak galamb- és csirkesültre feni a fogát, hanem még az édes szőlőt is nagyon szereti. Egyszer egy kerítés mellett ballagott, és észrevette, hogy pompás, érett szőlőgerezdek csüngenek le róla.

– Ahá! – szólt – éppen jókor jöttem ide, mert nagyon éhes vagyok.

De amint a fürtökhöz akar nyúlni, látja, hogy igen magasan vannak. Ágaskodott, kapaszkodott feléjük, mert nagyon csábították a szép fürtök, de hiába. Hasztalan volt minden ágaskodás-kapaszkodás; hiába ugrott fel egészen a fürtökig, és tátogott nagyokat, mert az utolsó pillanatban mindig visszabukott. A sok hiábavaló erőlködés felmérgesítette a rókát, szidni kezdte a fürtöket, amelyek pedig őt nem bántották, és dühösen ezt mondta:

– Nekem bizony nem kell ez a savanyú szőlő! Könnyen le tudnám szedni, de még éretlen, és csak összehúzza az ember száját. Inkább hazamegyek, és valami jót falatozok otthon.

Akik azonban ezt hallották, csak kinevették, mert a nyalánk-falánk róka ezúttal jól megjárta.

– A komának savanyú a szólő – mondották. – De ne higgyetek neki, mert őkelme nagy hazug.

The Fox and the Grapes

Early one fall, a fox saw ripe grapes in a garden.
He wanted to eat them.
He said to himself, "How lucky I am! I've found some nice grapes."
He crept into the garden and jumped at the grapes, but he could not reach them.
He jumped again and again, but in vain.
At last he gave up, and said to himself, "I bet those grapes are sour. I don't want sour grapes."
And he went away.

Vulpis et Uva

Phaedrus

Fame coacta vulpes alta in vinea
uvam adpetebat, summis saliens viribus.
Quam tangere ut non potuit, discedens ait:
"Nondum matura es; nolo acerbam sumere."
Qui, facere quae non possunt, verbis elevant,
adscribere hoc debebunt exemplum sibi.

A róka és a szőlő

Phaedrus

Erőlködve a szőlőlugasban az éhes róka
egy gerezd után kapkodott ugrándozva.
De azt el nem érte, s így tovább állt morogva:
„Éretlen ez; a fanyar ízt nem kedvelem.”
Azoknak szól tanulsága ezen kis mesémnek,
kik mindent lenéznek, mit elérni képtelenek.

A róka és a szőlő

Latinórán

Érdemes talán egy könnyű, rövid Phaedrus mesét megismernünk eredetiben. De vulpe et uva. – A rókáról és a szőlőfürtről; magyarosan A róka és a szőlő. Mert ez a mesebeli róka – mint közismert – szőlőt eszik, pontosabban csak akar enni. Állatunk tehát a róka, latinul: vulpes. A mese mindössze ennyi:

Fame coacta vulpes alta in vinea
uvam adpetebat, summis saliens viribus.
Quam tangere ut non potuit, discedens ait:
"Nondum matura es; nolo acerbam sumere."
Qui, facere quae non possunt, verbis elevant,
adscribere hoc debebunt exemplum sibi.

Mint hallhatták, a klasszikus prozódia szerint és versmértékben van, mégpedig jambikus lüktetésű sorokban.

Ennek sem lesz nehéz a megértése: Fame coacta vulpes – az éhségtől hajtott róka. Az ago 3, egi, actus ige, különösen pedig a co-ago-ból lett cogo 3, coegi, coactus elsősorban az állatok összeterelésének igéje. Horatius szállóigéje a halál kikerülhetetlenségéről: omnes eodem cogimur. – Mindannyiunkat ugyanoda terelnek össze, mindannyian ugyanoda kényszerülünk. Példánkban az éhség űzte, hajtotta a rókát, az „éhség által hajtott” – passzív melléknévi igenévvel kifejezve.

Alta in vinea / Uvam appetebat summis saliens viribus. – a magas szőlőtőkén (lévő) fürt után kapkodott teljes erejéből ugrálva. A szőlőtőke azért magas (alta vinea), mert a rómaiaknál futtatták a szőlőt, lugasszerűen magasra kúsztak az ágak. Az appeto 3 ige éppúgy jelenti, hogy megkíván valaki valamit (ezért fejezik ki ezzel a szóval sok nyelvben, hogy „Jó étvágyat kívánok!” – pl. Bon apetit! a franciában.), mint azt, hogy kapkod utána, igyekszik, sőt: rátör. A summis viribus – teljes erejéből, módhatározó; a hiányos ragozású főnévre bizonnyal emlékszünk, pl. viribus unitis – egyesült erővel (és nem „a veréb unitárius!”. A saliens – ugráló, ugrálva folyamatos cselekvő melléknévi igenév (mind az alábbiakban discedens - távozva), a salio 4 igének ezzel az igenevével épp az Énekek énekében találkoztunk: a mikor a vőlegény közeledik saliens in montibus – ugrálva a hegyeken. Gyakorító alakjához, a salto 1 igéhez pedig ld. Hic Rhodus, hic salta! – Itt van Rhodosz, itt ugorj! Közmondást kapcsoltuk. Quam tangere ut non potuit discedens ait: - hogy azt nem tudta megérinteni, távoztában ezt mondta: Nondum matura est, nolo acerbam sumere. – Még nem érett meg, nem akarom savanyúan leszedni. Innen a mondás. „savanyú a szőlő…” A maturus 3 – érett melléknévből lett tükörfordítással a maturál – érettségezik, matura – érettségi, de az érettségizendők maturandus elnevezése is. Az acerbam a fentebbi uvam –mal van egyeztetve: acerbam uvam – a savanyú fürtöt, a fürtöt savanyúan… Tanulság is tartozik a meséhez (mint valamennyihez vagy az elején vagy a végén), ezt azonban mindenki levonhatja magának, nem szükséges latinul magyarázgatnunk, kinek mikor „savanyú a szőlő”.

Vulpis et Uva

Róka és a szőlő

Variációi: a nyúl és a kékkáposzta, a macska és a kolbász stb.

Ezópusi mese, nálunk főként szólásmagyarázó mese, a „savanyú a szőlő”, ill. „macskának kötél a kolbász, ha el nem éri” kifejezés, szólásmondás magyarázatául szolgál. A róka elmegy szőlőt enni, de mivel a fürtök magasan vannak, azt mondja róluk, hogy még savanyúak, éretlenek (a körtéről, hogy fojtós; a macska a kolbászt kötélnek mondja, mivel elérni nem tudja stb.)

A magyar változatok Heltai Gáspár gyűjteményén kívül elsősorban szólásgyűjteményeinkben találhatók. A szájhagyományból eddig mindössze Ruszkovics István meséi között került feljegyzésre. A mesének svéd, litván, spanyol és indiai szóbeli változatairól tudunk. Megtalálható már Phaedrus (i. sz. 1. sz.), Babrios (i. sz. 2. sz.) és jóval később La Fontaine (17. sz.) fabulái között, valamint Halm és Jacobs Aesopusában. A szőlővel és a rókával kapcsolatos szólásmondás egész Európában ismert.

A róka és a szőlő: A Magyar néprajzi lexikon szócikke »